Presser Gábor: „A világban gyorsan növekvő káosz uralkodik, megvezetett emberek rohannak a vesztük felé”
Presser Gábor nem szeret politizálni, még újságot sem szívesen olvas. Most nagy nehezen mégiscsak kifejtette avéleményét a világról.
Presser Gábor nem szeret politizálni, még újságot sem szívesen olvas. Most nagy nehezen mégiscsak kifejtette avéleményét a világról.
A Csík zenekar prímásaként, valamint a népzene és a kortárs könnyűzene első számú „házasítójaként” ismert Szabó Attila hétévesen, pont ötven éve lépett először színpadra. Az évfordulót Kossuth-díjas barátaival és családi zenekarával ünnepli március 29-én, Egerben.
A zeneszerző-énekes úgy fogalmazott, hogy „túl izgalmas” hét áll mögötte.
A XXI. századi Pinokkió friss, kreatív, ötlet- gondolat- és érzelemparádé. A vígszínházi előadás Carlo Collodi 142 éve írt Pinokkió-történetéhez visszatérve a mai valósághoz közelíti az életre kelt fabábú mesétől elvonatkoztató kalandjait.
A padlás óta először dolgozott együtt musicalen Presser Gábor és Sztevanovity Dusán. A Pinokkiót a hétvégén mutatják be a Vígszínházban.
A pénteken 150 éves főváros díszpolgára lett posztumusz Vágó István és Mécs Imre, Pro Urbe díjat kapott többek közt a Tanítanék mozgalom, a Quimby zenekar és Deák Bill Gyula.
A Presser Gáborral készített Titkaim és az Éjszakai üzenet a közös magyar zenei emlékezet része.
Így tisztelegnek a legendás együttes 50 éve kiadott Bummm! című lemeze előtt.
Szombaton ünnepli 75-ik születésnapját Presser Gábor, a magyar popzene egyik legmeghatározóbb alakja.
1973. március 2-án mutatta be a Vígszínház a legendás musicalt.
Az apropó, hogy ötven évvel ezelőtt, 1973. március 2-án mutatták be a Vígszínházban Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című kisregényének zenés adaptációját Presser Gábor zenéjével és Adamis Anna dalszövegeivel.
Zseniális hangú énekes, „a magyar Janis Joplin”, a kevesek egyike a magyar popélet szereplői közül, aki esélyes volt a nemzetközi sikerre is. Mutatunk alább 16 dalt, ami bizonyítja kivételes tehetségét, és egyben azt is megmutatja, mennyire eltékozolta azt. Ma 75 éves Zalatnay Sarolta.
Az LGT egykori slágerének feldolgozásában Presser Gábor is részt vett.
1948. május 27. született a Locomotiv GT együttes tagja, a Vígszínház zenei vezetője. Munkahelye a Facebookon köszöntötte.
Sztevanovity Dusán elárulta a dalszerzés titkát.
Egyelőre csak annyi biztos, hogy „valami készül”.
Jövő év márciusáig további koncerteket nézhetünk meg a piacokon.
A Presser könyve 2 mondatainak, melyek a szemérmes szeretettől ívelnek az idő múlásával enyhülő indulatig, ereje van.
Bár nem volt konfliktusmentes az Omegából való kiválása Presser Gábornak, de mindig egymás szemébe tudtak nézni, és soha nem kerülték egymást az együttes tagjaival.